Kategória: Papp Zsófia

2009. május 15.

Kirúgták a királynőjelöltet…

Kategória: Papp Zsófia - 15 máj 2009

A héten kizárta az RTL Klub A királynő című műsorból az egyik esélyest. Papp Zsófiának véget ért a verseny, az aktképei miatt kellett távoznia a felkészítő táborból. Talán az időzítés sem véletlen,hiszen minden hír és botrány jó promo a műsornak, de inkább feltételezzük, hogy csak most tudta meg a stáb, hogy több férfimagazinban is jelentek meg róla félmeztelen képek. A nemzetközi és a hazai szabályok szerint is, azok a képek, ahol a mellet nem takarja semmi, aktfelvételnek minősülnek, és kizárást vonnak maga után. Zsófi miután megtudta a rossz hírt, elsírta magát, de méltósággal viselte. Zsófi nagyon csalódott, de a történtek ellenére nem éli meg kudarcként, hogy kizárták.

Tizennyolc éves voltam, mikor ezek a képek készültek. Most huszonnégy vagyok, most nőttem fel igazán. Nem gondoltam, hogy gáz lesz ebből. A verseny előtt konzultáltam az ügyvédemmel, ő azt mondta, hogy nem lehet baj a félaktokból. Sajnálom, hogy ez lett a vége, nagyon megkedveltem a lányokat, és szerettem volna megmutatni magam a döntőben” – nyilatkozta Zsófi.